ADVERTENTIE

Toen ze naar het ziekenhuis kwam waar haar stervende echtgenoot lag, gooide de rijke vrouw geld naar een bedelares… Maar toen ze een vreemd advies hoorde, verstijfde ze in aarzeling.

ADVERTENTIE
ADVERTENTIE

 

A nő keresni kezdte. Végigjárta a környék összes menhelyét, faggatta a szociális munkásokat, mutogatott fényképeket. Senki sem tudott semmit. Senki sem látta őt.

Csak egy idős ápolónő a kórházban mondott valamit hosszú hallgatás után:

— Nem maga az első, aki így írja le őt. De ilyen kislány… évekkel ezelőtt halt meg. Itt. Ebben a kórházban. Senki sem látogatta. Senkinek sem kellett.

Egy este, amikor a nő visszatért új, szerény lakásába, különös borítékot talált az ajtaja előtt. Nem volt rajta se cím, se aláírás. Belül egy gyerekrajz: egy férfi és egy nő fogják egymás kezét, felettük nap süt, mellettük egy kislány áll szárnyakkal.

A hátoldalon csak két szó állt:

„Sikerült.”

A nő a szívéhez szorította a rajzot. És abban a pillanatban megértette – már nem keres. Mert a válasz végig ott volt mellette. Nem az újságokban, nem az iratokban, nem a pénzben…

Hanem az emberi szívben, amely végre felébredt.

Tavasszal, amikor elolvadt a hó, úgy döntött, utoljára visszamegy abba a kórházba. Csak le akart ülni arra a padra, emlékezni. Csendben, kamerák és emberek nélkül. Egyedül.

Leült. Nézte az üres eget.

— Köszönöm neked… — suttogta. — Miatta. Magam miatt. Azért, hogy ember lehettem.

Mellé valaki halkan leült a padra.

Összerezzent. Megfordult.

A kislány.

Ugyanabban a kabátban. Élve. Valóban.

— Te… nem tűntél el?

— Én sosem tűntem el — mosolygott a kislány. — Csak te kezdtél el másképp látni.

A nő hitetlenkedve nézte.

— Ki vagy te?..

— És számít ez egyáltalán? — válaszolta halkan a kislány. — A lényeg, hogy most már élsz. Tudsz érezni.

És akkor a nő hirtelen megértette: előtte nem egyszerű gyerek áll. Hanem a múltja. Az elfeledett lelke. A lelkiismerete. Az a része, amit egykor eltemetett a státusz és a hidegség hajszolása közben.

És amit most… visszakapott.

A kislány felállt, gyengéden megérintette a kezét — majd elindult az ösvényen, és beleolvadt a tavaszi napfénybe.

Soha többé nem látta őt.

De attól a naptól kezdve, valahányszor segített valakinek, a szívében újra és újra megszólalt egy meleg, gyermeki hang:

„Sikerült.”

Lees verder door hieronder op de knop (VOLGENDE 》) te klikken !

ADVERTENTIE
ADVERTENTIE